Vadásztrófea

Életemben először vadászaton vehettem részt a hétvégén. Tízen lehettünk, és szétosztottak minket, hogy egy lesen két ember legyen. Mivel sok volt az idősebb, szinte egyértelmű volt, hogy engem az egyetlen, velem egykorú sráccal küldtek, rá bíztak, mint zöldfülűt. Már a dzsipben jót dumáltunk, szimpatikusnak tűnt, sokat beszélt korábbi vadászatokról, elmondta, mit kell csinálni, mire kell figyelni. Éppen kezdett szürkülni, mikor egy kis séta után elértük a lest, és elfoglaltuk rajta helyünket. Itt már éppen csak sustorogva kommunikáltunk, nehogy elriasszuk a vadat. Mindenesetre valahogy természetesen - legalábbis szerintem - valahogy a szexre, lányokra terelődött a szó. Miután a vadászat várható izgalmai előtt meghúztuk a Gömbszörpös (Unicum) üveget, a témát pláne nem tartottam kínosnak, ráadásul a srác nagyon nyílt, barátságos volt, így könnyen feloldódtam.

Ekkor hirtelen betapasztotta számat a kezével és a fülembe súgta, hogy maradjak csak szépen csöndbe, bízzam rá magam, most mindent ő fog csinálni. Azt mondta, álljak fel, támaszkodjak meg a les korlátján és nézzek ki a kis lőrésen, meglátok majd egy bakot! Mivel nem találtam, és valahogy a távcsővel is bajlódtam, jeleztem neki, segítsen, mutassa meg, merre van. Ekkor kezével elmutatott egy irányba, de számomra nem az volt a meglepetés, hogy valóban megláttam az állatot, hanem az, ahogy mögém állva elmutatott a vállam felett. Éreztem ugyanis, hogy hátulról nekem dőlt, és kemény farka a fenekemhez
nyomódott.

Egy rövid pillanat után megkérdezte, most már jó-e. Hirtelen nem tudtam, mit is feleljek, mit is akar hallani... hát visszakérdeztem, mire gondolsz. Azt válaszolta, jó-e (a)hogy megmutatta a vadat, segített megtalálni, amit kerestem. Azt válaszoltam, hogy persze, nagyon jó és örülök neki. De valahogy éreztem, ez már virágnyelv. Hevesebben vert…
facebook twitter google yahoo myspace delicious technorati digg startlap Linkter live

hozzászólások

Stoned25

Stoned25

  • Dátum 2009.10.21 21:25
Ja, hogy Unicum... Egyremegy.
Stoned25

Stoned25

  • Dátum 2009.10.21 21:24
Az a fránya agancsos-kóla. Mindig csak a probléma van vele.
bakos

bakos

  • Dátum 2009.10.05 16:21
ejnye Gábor, neked, Jókait, vagy a Lenin Összesét kellene olvasnod. Amikor kefélsz, nem mindigf ugyanzazt csinálod? Szopsz, nyalsz, dugsz, vagy dugnak. Sőt a nyugdijadig 40 évet kell melóznod. De a hamburger vagy rántotthús evésről ne is beszéljünk... Mindig ugyanaz. Sőt, megkapod a fizetésed, elköltöd, majd meló és igy tovább. Az élet szép! Imádom a történeteket, de az lenne jó, ha saját gondolataitokat irnátok le. és nem bemásolni más oldalakról!
gabor22

gabor22

  • Dátum 2009.10.03 06:23
Jók ezek a történetek, csak az a baj az erotikus történetekkel, hogy egy idő után talán unalmasak lesznek. Végülis miről van szó? Emberek találkoznak az élet különböző helyzeteiben és jön aminek jönnie kell.
Persze vannak kivételek, de többnyire mind egy kaptafára készül. De mint írtam időnként jók vágy felkeltőnek, vagy levezetőnek. Bár ha irodalmat akarok olvasni nem ezekkel kezdem...