Medvebulik 2010

Medvebulik 2010 A nyáron bizonyára megszaporodnak majd az olyan macis események, amikre az oldal tagjai szívesen látogatnak. Korábban is volt egy hétvégi kempinges kezdeményezés pár éve (gaybears találkozó), a Medveklub őstörténetében is mintha lett volna néhány túrázás, kirándulás, még a kakaózás és a sörözés korszakok előtt.

Itt az eseménynaptárban már van lehetőség arra, hogy kisebb nyitott házibulikat, maciesküvőket, bográcsozós hétvégéket vagy bármilyen hasonló közösségi megmozdulást meghirdessenek a tagok (szervezők).

A tapasztalatok azt mutatják, hogy 20-30 embernél több nemigen mozdul meg egy-egy felhívásra, de ez abból a szempontból jó, hogy lényegében ez házibuli szinten is kezelhető embertömeg. Arra alkalmasak a mindenféle apropóból összehozott események, hogy több csetelő társunkkal, régi vagy leendő szeretőnkkel, barátunkkal találkozzunk, vagy egyszerűen csak 5-6 új ember becsatlakozzon a baráti társaságunkba.

Az is egy pozitív folyamat, hogy világot látott gaybears tagok bemutatják, hogy mit láttak máshol, ami kellemes volt. Medvetappancs például felhívta a figyelmet az angliai XXL-re, a Bear Pride-ra és más macis helyekre Londonban.

Ha sokan követik ezt a példát, kialakulhatna itt a gaybears-en egy országjáró meg egy világjáró rovat. Addig is várjuk leendő eseményekről szóló vagy az elmúlt közösségi eseményekről szóló cikkeket, beszámolókat!

2010 április végétől eseménynaptárunkban csak azok az események szerepelnek, melyeket szervezői saját maguk bejegyeznek (esetleg egyéb megállapodás esetén minket erre megkérnek). Így kínálatunkban azok a bulik, rendezvények szerepelnek, melyre valóban várják a macikat és maci kedvelőket. Erről a lehetőségről a magyarországi és néhány külföldi meleg szórakozóhelyet is értesítettünk, a többi csak rajtuk - a szervezőkön - múlik. Események + esemény bejegyzése: www.gaybears.hu/account/events/
facebook twitter google iwiw startlap Linkter live yahoo myspace delicious digg

comments

holaca1

holaca1

  • Posted on 2010.05.03 21:51
Hát a régi kecskeméti bulik, életem leg jobb bulijai voltak. Semmihez nem hasolíthatóan jobb volt mindennél. Talán a kulcszó az lenne hogy szinte családias, házibuli jellegűek voltak. Akkor még sokat utaztam azért hogy ott lehessek, és meg kell mondanom megérte. Azt hiszem valami ilyesminek kellene lennie a macibuliknak is. De ez csak a maciközösségen múlik. Úgyhogy aki teheti, és úgy érzi szeretne eljönni a következőre, az ne habozzon 1 percig se. Minden rajtunk múlik hogy alakítjuk a bulit.
Rob76

Rob76

  • Posted on 2010.05.03 16:50
Elnézve az eseménynaptárat, eddig sem volt túl nagy aktivitás. A magyar meleg helyek híresen passzívak ami a hirdetéseket illeti. Csodálkoznék ha bármelyik élne a lehetőséggel és bíbelődne saját bulija reklámozásával. A nyáron üres lesz az eseménynaptár! :-(
bearbearw

bearbearw

  • Posted on 2010.04.28 23:49
Csak két fontos dolog. Ma tudtam meg egy szlovákiai barátomtól, hogy Győrben is van havonta meleg buli. A győri barátom erről még nem is hallott. (A múltkor a debrecenit hallottam.) :D Kecskemétről jut eszembe... Régen, vagy jó 10 évvel ezelőtt Kecskeméten rendkívüli bulik voltak a Sport Szállóban... Volt fergeteges műsor, kaja, pia, tánc, szilveszteri buli is. Emlékszem, gyakran jártunk oda, és Bp-ről is, meg az egész országból tömegesen jöttek a melegek "Kecsóra". Sokszor nem is volt elég hely a szállodában. Nem tudom, ki szervezte ezt, de kár, hogy már nincs ilyen. (Nem mellékesen, Kecskemét az egyik kedvenc városom.)
Lacesz

Lacesz

  • Posted on 2010.04.27 12:06
Napos időt :) Csatlakozom az előttem szólóhoz, én spec Londonba nem nagyon jutok el... sok időm nincs rá, de az ismerd meg hazádat megmozdulás az határozottan jó gondolat, hiszen sok hely és látnivaló van itt nálunk is, amelyek mellett vagy elmegyünk vagy nem is tudunk róluk. De hogy miből mi lesz, azt jótékony balladai homály fedi még :D
bearbearw

bearbearw

  • Posted on 2010.04.27 08:16
Rendkívül jó ötlet a kisebb nyitott házibuli, maciesküvő stb., ilyesmi szervezésén már én is gondolkodtam. Nagy valószínűséggel valóban nem lennénk többen 30 főnél. A világot látott gaybears tagok tényleg bemutathatnák a világot, mivel egy londoni rendezvényre -szerintem- még kevesebben tudnak elmenni, mint egy maci házibulira. Az országjáró rovatnak elég sok értelmét látom, egy itteni barátomtól tudom, hogy Debrecenben például van meleg buli. Ez azért érdekes, mert egy másik debreceni barátom ezt nem is hallotta, tőlem tudta meg. :D