Választás 2010

Választás 2010 Kampányidőszak van. Sokunkat keresnek meg különböző pártok képviselő személyesen, telefonon, közösségi oldalakon vagy postai küldemények révén. Mindenáron a szavazatainkat akarják. Többségünket amikor megkeresik így- vagy úgy, az adott párt képviselője nem mint meleg embert, hanem egy átlagos férfit szólít meg, mit sem sejtve magánéletünkről. Gondoltuk, ha már ennyire kíváncsiak ránk, mi is tehetünk egy gesztust, és megkérdezzük őket ha már úton-útfélen „zaklatnak”, hogy mégis mit tennének értünk, „melegekért”, miért szeretnék ha rájuk szavaznánk!? Négy, a parlamentbe jutásra esélyes politikai pártot (Fidesz, MSZP, Jobbik, LMP) kerestünk fel, és kérdeztük meg őket négy melegeket érintő kérdésben.

Kérdéseink az alábbi témaköröket érintették: Bejegyzett élettársi kapcsolat, Budapest Pride, Örökbefogadás és az esélyegyenlőség.  Válaszok - ebben a sorrendben - alább.

FIDESZ

A Fidesznek címzett levelünkre semmilyen választ nem kaptunk, pedig az elmúlt években többször, időnként egymásnak ellentmondó véleményeket hallhattunk a melegekről és jogaikról. 1994-ben a Magyar Narancs kérdéséra Orbán Viktor a Fidesz Miniszterelnök-jelöltje eképpen válaszolt:

A homoszexuálisok megkülönböztetését a lehető legszűkebb körre korlátoznám, ám bizonyos megkülönböztetés ma még elkerülhetetlen. Tehát élettársi viszony - igen, örökbefogadás - nem. (Orbán Viktor - Ekkor még tisztán Fideszes színekben)

Mai pártszövetségese rövid és tömör válasza: Nem. (Surján László - KDNP)

Ennyi év távlatából kíváncsiak lettünk volna mi a ma már egy pártként induló egykoron két külön párt közös álláspontja a kérdéskörben. Itt lett volna az idő hogy megismerhessük a párt véleményét. Sajnos nem ismerhettük meg, legfeljebb kampánybeszédekből (lásd az április 8-án tartott kampányzáró vonatkozó részletét).

A család akkor kerek, ha apa, anya, és gyerekek alkotják. Tisztelt hölgyeim és uraim, nem két férfi, és nem két nő! Nem egyes, és nem kettes számú szülők, hanem férfi és nő … (Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke

MSZP

Válaszra az MSZP sem méltatott minket, de a sajtó számára Gyurcsány Ferenc melegekkel fényképészkedett 2009-ben a pride-fesztiválon (nem hivatalosan). A parlamenti szavazáskor az MSZP képviselői - illetve a kormány tagjai - már számos pontban visszavonták, módosították korábbi ígéretüket, pl. egymás gyermekeinek örökbefogadását mégsem támogatták, (pride.hu) illetve egymás nevének felvétele sem lehetséges, csak külön eljárás keretében - egyénileg.

JOBBIK

Nem reagáltak megkeresésünkre, viszont 2007 óta számtalan támadást intéztek a melegek ellen. Kezdték ezt a 2007-es pride fesztivál idején, amikor híveiket arra szólították fel, hogy menjenek ki buzikat fényképezni. Későbbi években már szimpatizánsaik nem riadtak vissza a tettlegességtől sem, a párt vezetése pedig bejelentette hogy mindenáron betiltja a budapesti pride fesztivált.

2009 Június 14-én írt alá együttműködési megállapodást a Jobbik, a Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és több más szervezet. Idei terveikről az MTI szerint akkor annyit árultak el, hogy együttesen lépnek föl a fővárosi melegfelvonulás megakadályozásáért.

Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelölte: Egy normális homoszexuális sem akar vonulgatni az utcán paprikajancsinak öltözve. Ezt beteges provokációnak tartom, aminek nincs helye. (Origo)

A párt szóvivője a torontói pride fesztiválon fényképészkedett az ott felvonulókkal, többek között ezért távoznia is kellett posztjáról. (A liberális Jobbikos)

LMP - Lehet más a Politika! válasza kérdéseinkre:

Támogatjuk a regisztrált élettársi kapcsolat intézményét, és nem értünk egyet az AB kapcsolódó határozatával, ami a szegregált jogintézmények mellett foglalt állást. Hosszú távon nincs alternatívája a jogegyenlőségnek, és ebben a házasság intézménye sem lehet kivétel. A teljes jogegyenlőség eléréséhez azonban elengedhetetlen, hogy ezt a jelenleginél nagyobb társadalmi elfogadottság övezze. Enélkül elképzelhető, hogy a házasság intézményével kapcsolatos jogegyenlőség fölösleges társadalmi feszültségeket szülne és a melegekkel szembeni intoleranciát erősítené. Addig is szükség van azonban az Európai Unió szabad mozgás és tartózkodás jogáról szóló irányelvének olyan irányú módosítására, hogy családtagként kelljen elismerni az azonos nemű házastársat vagy bejegyzett élettársat függetlenül attól, hogy az intézményt a fogadó ország joga egyébként ismeri-e.

Helyeseljük a Budapest Pride-ot és a jogkiterjesztésért, társadalmi elfogadásért való felvonulást is. Az LMP tavaly ősszel szolidaritásáról biztosította a Meleg Méltóság Menetének résztvevőit (amelyen többen részt is vettünk). A 14. LMBT Film- és Kulturális Fesztiválon is részt vettünk volna (de aztán a szervezők meggondolták magukat, és mégsem hívtak meg pártokat a rendezvényre).

Az örökbefogadásról: A társadalom egyelőre sajnos nagyon megosztott evvel kapcsolatban, de a szakmai konszenzus meggyőző, ezért első lépésként támogatjuk az élettársak gyermekének örökbefogadását. Az örökbefogadás további vonatkozásaival kapcsolatban sajnos még nem alakult ki közös álláspont a párton belül.

Támogatjuk az LMBT emberek elleni hátrányos megkülönböztetés formáit és okait feltáró kutatások lebonyolítását, az LMBT emberek mint kiemelt célcsoport megjelenítését az állami esélyegyenlőségi programokban,  az LMBT civil szervezetek bevonását az őket érintő intézkedések véleményezésébe, az LMBT emberek problémáira érzékenyítő képzések szervezését állami alkalmazottak (minisztériumi és önkormányzati döntéshozók, rendőrök, orvosok, szociális munkások, stb.) számára, az LMBT emberek elfogadását célzó iskolai toleranciaprogramok szervezését, és az LMBT emberek elfogadását célzó kulturális programok állami támogatását. A LMP támogatja továbbá, hogy az oktatási rendszer a nemi sztereotípiák hangsúlyozása helyett, a társadalmi valóságnak megfelelően, többféle szerepmintát közvetítsen, ami kiemelkedően fontos a társadalom (pl. nemi identitásuk, vagy szexuális orientációjuk miatt) nem gender-normatív tagjainak társadalmi befogadása szempontjából is.

A választ nem adó pártok a szavazatok 5-10%-át kitevő LMBT közösséggel nem számol, vagy szavazata érdektelen számára. Szavazatunk pedig pont annyit ér mint bárki „MÁSé”.

Kedves kommentelő! Kérjük megjegyzéseiben tartózkodjon bármelyik politikus, politikai párt reklámozásától, vagy szidalmazásától, politikai ideológiájának hirdetésétől illetve bármilyen propaganda tevékenységtől. A pártoknak lehetősége volt véleményüket és a témához kapcsolódóan álláspontjukat kifejteni, további megjelenést nem tudunk és kívánunk számukra oldalunkon biztosítani! Ezért a fent említett kategóriába tartozó hozzászólásokat minden esetben töröljük.
facebook twitter google iwiw startlap Linkter live yahoo myspace delicious digg

comments

bearbearw

bearbearw

  • Posted on 2010.04.27 08:19
Én is megkövetek mindenkit, akit esetleg a vita hevében megbántottam, bár szerintem távol álltam tőle... Azt azért megjegyezném, az ilyen fórumok kicsit veszélyesek olyan szempontból, hogy néhányan tényleg nem igazán tudják, "hol vannak". Gondolok itt a " te agyadban kéne rendet tenni" beszólásra. Persze ezt én már elfelejtettem. :D
reflux

reflux

  • Posted on 2010.04.23 21:59
Melegügyben maciszexnél a pont egyébként. :-)
reflux

reflux

  • Posted on 2010.04.23 21:56
Sziasztok! No, ideje a mea culpa-nak. Kétségtelenül túlzottan magával ragadott a hév. Kaliee, egy kicsit mellélőttél a ki mihez ért és nem ért kérdésnél (lévén alkotmányjog, európai jog és összehasonlító közjogból mindig ötösöm volt, és értek hozzá egy csöppet és abszolút érdekelt és szeretett jogterület ez számomra.). Ugyanakkor elfelejtettem, amit egy lelkes és temperamentumos jogász (jelölt) mindig elfelejt, hogy ez a fórum nem alkalmas arra a leírható szószámok és terjedelem miatt, hogy világosan kifejtsünk összetett álláspontokat. Akt megbántottam attól bocsánatot ezúton kérek. Akit pedig ostoroztam, azt az álláspontja és nem személye miatt tettem. (Mellesleg ez se volt helyes.) Szóval állításaim fenntartása mellett, bocs az indulatosság miatt!
idsdep

idsdep

  • Posted on 2010.04.23 00:38
Személyesen úgy látom, hogy most fontosabb az ország rendbetétele, mint a melegekhez kapcsolódó passzusok vitája.
Egy ilyen kérdésről, leginkább egy következő négy éves ciklus során lesz érdemes beszélni.
Ha addigra sikeresen kijutottunk a gödörből, akkor majd rátérhetünk a sokadrangú kérdésekre is.
bearbearw

bearbearw

  • Posted on 2010.04.22 21:24
Kaliee, akkor ezek szerint velem is egyetértesz.:D Már kezdtem megijedni, hogy nem.:D
bearbearw

bearbearw

  • Posted on 2010.04.22 20:42
Bearchaser77 - díjazom, hogy megemlítetted az érzelmi alapon történő feszültségkeltést is. Megjegyzem, hozzászólásod széles látókörre vall, azt hiszem, sikerült néhány szóban összefoglalnod a valódi lényeget. A magam részéről egyetértek mindenben, a többi részletkérdés.
bearchaser77

bearchaser77

  • Posted on 2010.04.22 18:27
Sziasztok!

Megpróbáltam végigolvasni az itteni hozzászólásokat. Elég aktív a téma, így nehéz napra- percre-késznek lenni.
Először is hadd fejezzem ki nemtetszésemet a téma megközelítésével kapcsolatban. Alapvetően nem vagyok híve annak, hogy pusztán meggyőződéses alapra építve vitázunk, veszekszünk, vagy akár feszültséget keltünk – mindenki válassza ki a magához legközelebb álló fogalmat. Miért pusztán meggyőződéses az alap?! Az itt leírt vélemények alapján a nagy többség érzelmi síkon azonosul azokkal az eszmerendszerekkel, ideológiákkal, amelyek a politikai palettán megtalálhatóak. Ezeket a gondolatokat – a szélső jobbtól a liberálison át a szélső balig - a politika pártok lennének hivatottak képviselni.

Hogy ez mennyire tisztán sikerül nekik? Hát csak a két nagy pártot vegyük. MSZP- a bal oldali történelmi nagy gondolkodók a szociális biztonság, jólét, egyenlőségelvűség megálmodói voltak. (Aztán a egyenlők közt is voltak egyenlőbbek, de ezt hagyjuk.) Ezen gazdaságpolitikai célok az elmúlt nyolc évben, ha enyhén akarok fogalmazni, nem valósultak meg egyáltalán. Ehelyett sikerült megtartani erős pozíciójában a tőkés réteget.

Ezen gazdaságpolitikai célok az elmúlt nyolc évben, ha enyhén akarok fogalmazni, nem valósultak meg egyáltalán. Ehelyett sikerült megtartani erős pozíciójában a tőkés réteget. Ez nekem inkább hajaz a kapitalizmusra, ami inkább a jobboldal jellemzője. A másik oldalon a Fidesz képviselteti magát, mint jobb oldal. Ők számos olyan szociális döntést hoztak meg, amely alapján az olyan egyszerű „szárnya tépett szánhúzó legyek”, mint én több lehetőséget kaptunk a fellélegzésre, az élhető élet esélyére. Nekem ez baloldali politikai vonásnak tűnik. Hogy melyiknek milyen következménye lett, most nem firtatnám.

Ilyen politikai ellentmondás a számomra a kis pártok részéről az MDF-SZDSZ korcsosulás, vagy a Jobbik egyik vezető politikusa az MSZP kormány törvényalkotói testületének oszlopos tagja volt, és a baloldali kormány munkáját segítette konkrétan az esélyegyenlőségi törvényjavaslat kidolgozásában, meg még ki tudja miben. Vagy az LMP részéről a kampányidőszakban a kampányköltségek megemelésére vonatkozó kijelentés. Így hogy lesz más? Ugyanannyit költhetünk a kampányra, mint eddig, csak legitimmé tesszük? Így is, úgy is a mi pénztárcánkból veszik el ezt a pénzt. Számomra ez ugyan az.

Szó, mint száz, én az eddigi ismeretemre, és tapasztalataimra támaszkodva mindegyik politikai erő részéről jelentős disszonanciát érzek. Ezért számomra Ők, akik majd képviselnek engem, és eddig képviseltek, HITELTELENEK!
Maga a csalódottság érzése azért nem hagyott nyugodni, ezért megpróbáltam más szemszögből nézni a jelenleg kialakult helyzetet. A jelenlegi társadalmi rendet úgy szokták aposztrofálni, mint fogyasztói társadalom. Vedd meg, edd meg, szopd le, nyeld le! Nem baj ha szar, majd jó lesz! – legkésőbb akkor, ha már túl leszel rajta. Ezen formán a politikai pártok - a választásokat megelőzően erősebben érezhetően - sem mások, mint fogyasztási cikkek. A kérdés számukra csak az, hogy kiből mennyit.

Nem számít hogy mennyire fajzol el azoktól az alapgondolatoktól, amire építkezel, mennyire tagadod meg a múltadat, hogy fekszel össze az ellenségeiddel, csak a te terméked fogyjon jobban, a te pártodra szavazzanak többen, mindent megtehetsz. MINDENT?! Én két szituációt ismerek, ahol minden megengedett. Szerelem vagy háború. Amennyiben az a szerelem, amit ők művelnek, akkor ezt az érzést én kihagynám az életemből, vagy a fogalomtárammal vannak súlyos problémák. Ha meg háború, az meg miért?

Annak a 10 vagy ép 13 millió magyar kormányzásának a felelősségéért? Na akkor most nézzen mindenki magába, és akkor kiáltson fennhangon, hogy nincs igazam, ha valaha az életében, a semmiért vállalta volna mások élete feletti döntések meghozatalának sorozatát, és az ezzel járó felelősséget. Hát akkor meg miért az a nagy felhajtás? Az én meglátásom szerint ez már nem az előkelő helyért folyó harc a húsosfazék mellett, hanem ez már a terülj-terülj asztalkám feletti uralkodásért való, számos esetben alpári, lealacsonyító, embertelen acsarkodás.

És mi mint „száz szolga” hordjuk a „halat és vadat” „hogy nézni is tereh” erre az asztalra, mellette még meg is rugdaljuk egymást, mert nekem a narancs, nekem a galamb, másnak a liliom vagy nekem a piros szegfű vagy a zöld tetszik a vázából, vagy az piros-fehér sávos abrosz.
BigBoy7

BigBoy7

  • Posted on 2010.04.22 11:59
Látom nem csak a jobbik vezetője szeretne egypártrendszert, hanem a maszop aktivisták is.
Lassan kéz a kézben lesznek az egypártrendszer érdekében:)

Szerencse hogy az ország és a világ nagyobbik része el tudja képzelni hogy léteznek alternatívák. Nem csak egy, "a párt" által meghatározott út.
bearbearw

bearbearw

  • Posted on 2010.04.22 11:42
Az új kormány jobb kormány lesz... Hmmm... Hát valóban, talán ennél jobban már nem lehet elszúrni az ország gazdasági helyzetét, de kérdem én: amire az X kormánynak nem volt pénze, arra az Y kormánynak miből lesz? Igazából, ha bárki gondolkodik egy kicsit, hamar rájöhet, hogy ebből a gazdasági válságból nem lehet egy hónap alatt kilábalni. Nagyon butának kell lenni ahhoz, hogy valaki elhiggye: a FIDESZ rövid időn belül adót csökkent... Ha megteszi, még jobban tönkremegyünk, hiszen azt sok pénzt valahonnan el kell majd venni. Valódi változások tényleg csak évek múlva lesznek érezhetők, feltéve, ha az új kormány el nem szúrja. Amin azonban hónapok, vagy akár hetek alatt lehetne változtatni, az pl. a meleggekkel kapcsolatos törvények.
barnafun

barnafun

  • Posted on 2010.04.22 11:21
TrollH, a Jobbik árpád-sávos zászlója a jobbik saját találmánya (a sávok száma miatt) ezért azt nem kell visszaszerezni. Ami kérdésként felmerülhet hogy miért sajátít ki egy jelképet? Az árpádsávot. A nemzeti szimbólumok kisajátítását nem a jobbik találta fel, korábban ugyanehhez a módszerhez folyamodott a fidesz is, pl. a kokárdával.